2012. március 5.

Almás morzsás muffin

Ennek a muffinnak varázsereje volt, komolyan mondom. Ildinyó blogjában találtam rá, a fotójába mondanom sem kell, rögtön beleszerettem. Megmutattam a férjemnek is, aki imádja a szépen beállított, gyönyörűen megkomponált fotókat nézegetni. Engem jobban érdekelnek a receptek és a blog szerző személye, de Ildinyónál tökéletesen összejön minden. Végig is nézegettem a blogját, gyönyörű fényképek vannak rajta, innét is gratulációmat küldöm. Aztán eldöntöttem, hogy az almás morzsás muffinját megsütöm másnap. 

Másnap délelőtt Olivér már nagyon fel volt pörögve, csak eszetlenkedett, nem lehetett leállítani, így szóltam neki, hogy ha van kedve süsse meg az almás muffint. Erre mint akit kikapcsoltak, fogta magát, elment kezet mosni, felvette a kötényét, és várta a hozzávalók adagolását. Elcsodálkoztam rajta nagyon. Igaz teljesen nem fejezte be a süteményt, a végét már én csináltam meg, de nagyon sokat segített. Aztán amikor elkészült, és fotózásra került sor, azuram átvette a fotós szerepét, és vállalta a muffin fényképezését. Már sokszor segített benne (sőt, ő sokkal ügyesebb nálam), de most ezek az almás-morzsás muffinok egy kis fotós játékra inspirálták. Íme:








A receptjét nem írom le, ezen az oldalon megtaláljátok, én is teljesen ez alapján készítettem. Annyit még hozzátennék, hogy ebből a mennyiségből nekem 12 darab muffin lett a hagyományos formában és lett még 6 darab egy napraforgó virágos formában. Kevesebb mennyiséget érdemes a formába tenni, hogy a morzsás rész szépen mutasson.

Érdemes kipróbálni, finom szaftos az almától és még másnap is nagyon ízletes! Köszönöm Ildinyó!


Mónika



Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

2012. március 4.

Boldog születésnapot az én Drágámnak!

Pár napja két éves lett az én drága Kisbabám, Milán! Olyan gyorsan eltelt ez a két év, lehet, hogy közhelynek hangzik, de olyan érzésem van, mintha tegnap született volna. Sokszor most is még kis újszülött babaként kezelem, holott már erős, okos, bölcsődés "nagyfiú". Azuram szerint, ha rajtam múlna, még kis kádban fürdetném kézben fogva és fekve. Persze nem bírnám el, mert már közel 15 kg :)

Boldog születésnapot Miloska!








Mónika


Enter your email address:


Delivered by FeedBurner