2011. május 4.

Illatos, omlós csirkemell - fokhagymás szójamártással

Azuram nagyon szereti a kínai kaját, persze elég ritkán szoktunk kínai étterembe menni, mivel a gyerkőcök ízlésvilágához még eléggé messze állnak a kínai ízek. Itthon nem sok kínai étellel próbálkoztam, mivel az igazi kínai ételek ízét úgysem tudom reprodukálni.

Aggályaim ellenére most az illatos, omlós csirkemell-lel próbálkoztam, amit egy régebbi, 2006-os Príma Konyhában találtam. Módosítottam a recepten egy picit, hogy tényleg nagyon omlóssá váljon a hús.

Furcsa módon ez a gyerekeknek nagyon ízlett, ezért megállapíthatom, hogy anya-féle kínai ízlik a lurkóimnak :)

Kedves Barátnőmnek üzenem (remélem olvasni fogja :), hogy az évekkel ezelőtt kapott ajándéka (3-as tányér szett) most úgy funkciót tölt be, és fotómodell lett :)


Illatos, omlós csirkemell balzsamecetes szójaszószos mártással,  kínai mie tésztával


Hozzávalók (illatos omlós csirkéhez):


  • 50 dkg csirkemellfilé
  • kb. 3 dl tej
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3 tojásfehérje
  • 5 evőkanál étkezési keményítő
  • olaj - a sütéshez
A csirkemellfilét lapjában vékony szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk. A fokhagymát fokhagymanyomón keresztül hozzáadjuk a tejhez, és ebbe a tejbe tesszük a csirkemelleket. Pár órára betesszük a hűtőbe, hadd pácolódjon.

A tojásfehérjét kissé felverjük, majd hozzáadjuk az étkezési keményítőt és habverővel sűrű masszává keverjük. A hússzeleteket (miután lecsepegtettük) ebbe a masszába forgatjuk és bő, forró olajban megsütjük. Szűrőlapáttal kiemeljük, papírtörlőre szedjük, hogy az olajat felszívja.

Finom, puha, omlós és nem bonyolultabb, mint egy hagyományos rántott csirkemell.

Hamarosan jön a szósz receptje is!





Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik! :) Én is szeretem a kínait, mostanában gyakorlom magam az evőpálcika használatában is, legalább kicsit lassabban eszem :)

    VálaszTörlés