2011. szeptember 22.

Kókuszos banánleves

Ahogy már korábban ígértem, jön eklektika jegyében tervezett (vagyis nem tervezett) vasárnapi ebédünk levese. Ez a kókuszos banán leves volt. Nos, mit is írhatnék róla.... A társaságot (családot) erőteljesen megosztotta a leves. Nekem ízlett (nagyszamár elől....), azuram szerint egyszer meg lehetett enni, Milosnak is ízlett (de ő elkötelezett banán-rajongó), Olivérnek viszont abszolút nem ízlett. Nem került be a kedvencek közé, inkább az egzotikus levesek között fogom számon tartani.

Kókuszos banánleves

Hozzávalók:

  • 4 darab banán
  • 1 kis vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 dl kókusztej
  • 2 kiskanál olaj
  • 2 dl tej
  • 4 dl tyúkhúsleves
  • 2 teáskanál citromlé
  • 1 teáskanál koriander
A banánt meghámozzuk és felszeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk. Az olajon a banánkarikákat 2-3 percig sütjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymanyomón átnyomjuk a fokhagymát. 

Pár percig együtt pirítjuk, majd a ráöntjük a kókusztejet, a tejet és a húslevest. Felforraljuk, majd kis lángon kb. 12-15 percig főzzük. Frissen facsart citromlével ízesítjük (nálam 2 teáskanálnyi), sózzuk, és őrölt korianderrel ízesítjük.


Tipp:

Tálalhatjuk ropogós banánchips-szel. 


Második fogásként Bianka oldaláról a tepsis brassóit készítettem el. Nagyon ízlett az egész családnak, de sajnos épeszű fotót nem sikerült róla készítenem. De mindenképpen akartam róla pár sort írni, hátha valakinek vasárnapi ötletnek jól jön. Jól előkészíthető és a sütőben magára is hagyható, néha kell csak megkevergetni. Nálunk biztosan lesz újra, akkor majd lesznek szép fényképek és pontos recept is. Addig is itt van Biankáé :)




Jó étvágyat!!!!

A kókuszos banánleves recept forrása: Hagyományos és mai magyar konyha magazin 2004. november.





Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

3 megjegyzés:

  1. A leves tényleg nagyon különleges. Részemről szívesen megkóstolnám. A tepsis brassóit pedig már tervezem, most te is ráerősítettél, nagyon guszta nálad is. :)))

    VálaszTörlés
  2. A férfiak nálunk sem nagy gyümölcsleves rajongók, de érdekes lehetett ez a levesed, én biztos megkóstólnám.

    VálaszTörlés