2011. június 7.

Mediterrán burgonyasaláta

Szépen lassan pótolom a saláta receptjeimet is, nehogy feledésbe merüljenek :) Továbbra is készülnek nálam saláták, de azért a szívem közepén még mindig a sütemények és a kelt tészták állnak. Remélem azzal, hogy ezt a kijelentést leírtam, nem hízom újabb kilót :)

Tehát mediterrán burgonyasaláta (krumplisaláta, kinek hogy tetszik)

Ez azért nem annyira light-os saláta, de azért mégsem lehet mindig zöld leveleket rágni. Ezt a salátát Stahl Judit Büntetlen örömök című könyvében találtam. Az eredeti receptet 4 személyre készítettem el, tehát a könyvben leírt mennyiségeket módosítottam, illetve friss fűszernövényt használtam a szárított helyett. Ja és használtam kaprot is.



Mediterrán burgonyasaláta


Hozzávalók:


  • 75 dkg burgonya (kockákra vágva)
  • 2 piros húsú kaliforniai paprika (fél centis csíkokra vágva)
  • 3 evőkanál olivaolaj
  • 10 dkg fekete magozott olajbogyó
Az öntethez:

  • 2 kis pohár joghurt
  • 2 kávéskanál citromlé
  • 1 kávéskanál apróra vágott oreganó
  • 1 kávéskanál apróra vágott rozmaring
  • 1 kávéskanál apróra vágott kapor
  • 1 dl víz
  • só és frissen őrölt bors

A burgonyát a szokásos módon sós vízben megfőzzük. (Stahl Judit erről a mozzanatról 6 mondatban ír....:). A kaliforniai paprikát az olivaolajon megpuhítjuk. Amikor megpuhult, akkor szűrőlapáttal kiszedjük a serpenyőből. Ugyanebbe a serpenyőbe beleöntjük a joghurtot, a citromlevet, a vizet és fűszerekkel együtt összemelegítjük takaréklángon (nem kell forralni!!!). Sózzuk, borsozzuk.

Az olajbogyókat félbevágjuk, összekeverjük a paprikacsíkokkal és a főtt krumplikockákkal. Ráöntjük az öntetet és jól összekeverjük.

Tényleg finom langyosan is.

Jó étvágyat!




Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

2 megjegyzés: