2011. október 24.

Újra itt....

Ugyan függőség a blog, klassz hobbi és nagyon szeretem mások receptjeit is olvasgatni, mégsem volt időm semmire az elmúlt két hétben. Nem kell semmilyen bajra, vagy semmi extra dologra gondolni (azaz nem pihentem két hetet Bora-Borán), egyszerűen csak annyira sok volt a tennivaló, hogy a blogra már nem maradt energiám és időm.

Először is egy alapos őszi nagytakarítást végeztem itthon, teljes lomtalanítással és rendszerezéssel egybekötve. A gyerkőcök játékaitól elkezdve a fiókokig, ruhákig mindent áttöröltem, mostam, rakodtam. Pucoltam ablakokat, belső ajtókat, mostam függönyöket. Még a DVD-ket, CD-ket is feliratoztam.... :)))

Aztán téliesíteni kellett a kertünket, amit sikerült már egy hideg októberi napon csinálni. Ilyen a mi szerencsénk! Behordtuk a leandereket a pincébe, elültettük az újonnan kapott növényeket (lonc, tiszafa, sárgabarackfa (!), ecetfa, stb.). Átgereblyéztük a füvet, szórtunk el fűmagot. Csináltunk azurammal még egy utolsó gazmentesítést és kisebb metszést. 
Bementettük a fagy elől a muskátlikat, összeszedtük a homokozós játékokat, talicskákat, labdákat. Persze pár ásót és gereblyét még hagytunk a gyerekeknek, mert ők ebben a hidegben is imádnak kint lenni (én már kevésbé).

Még aztán volt szülői értekezlet, logopédiás megbeszélés, kabátvásárlás, nagyszülők látogatása, dédi látogatása, mozizás (nekem!!!!!!! egy év után ismét!!!!!). Újrakezdtem a fallabdázást, amit szeptember hónapra felfüggesztettünk barátnőmmel, mivel az óvoda, munkakezdés, gyerkőc betegség miatt nem tudtunk egyeztetni. Elkezdtem újra németet tanulni, és némettanárhoz járni.

Persze sütés-főzés-kreatívkodás közben is volt, nem is kevés, de csak annyira maradt energiám, hogy megjegyzést hagyjak annál a kedves blogger társamnál, akitől valamit főztem vagy sütöttem. Néha Barbi konyhájában és Citromhabnál volt időm nézelődni és tobzódni a szebbnél szebb finomságokban.

Most egy nagyon finom kenyeret hoztam, amiben először nem hittem, de isteni finom lett és biztosan gyakran fogom készíteni.  A kenyeret Limara oldalán találtam (hol másutt?), még régebben láttam nála, és azért ezt készítettem, mert azuram azt kérte, hogy sok magvas kenyér készüljön. Hát rajtam nem fog múlni....

Expressz magos kenyér Rachel Allen-től és Limarától :)



A recepten módosítanom kellett, mivel sem korpa, sem tönkölyliszt nem volt itthon, és mézet többet tettem bele, de szuper finom lett.

Hozzávalók:

  • 300 ml langyos víz
  • 7 g szárított élesztő
  • 200 g graham búzaliszt
  • 100 g BL80 liszt
  • 50 g zabpehely
  • 75 g magkeverék - nálam 35 g lenmag, 35 g szezámmag, 5 g mák
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál só
A szárított élesztőt beleöntjük a langyos vízbe, majd félretesszük. Közben a többi hozzávalót kimérjük és összekeverjük. Hozzáadjuk az élesztős keveréket. Összekeverjük. Egy eléggé lágy masszát kapunk. A formát kibéleljük sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell sütőpapír). Beleöntjük a masszát, elsimítjuk, letakarjuk és 25 percre félretesszük pihenni. 

Éles késsel (Limara pengét javasolt!!!) bevágjuk, szórunk még rá ízlés szerint magokat. 

Légkeveréses sütőben 170 fokon sütöttem 40-45 percig.

Ehhez a mennyiséghez egy 24 cm x 8 cm x 6 cm szilikon formát használtam.

Jó étvágyat!






Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

12 megjegyzés:

  1. Ismerem, ezt én is többször sütöttem, de le kellett szokni róla, mert azonnal befaltuk, létszámtól függetlenül is...:( Azaz kettecskén...

    VálaszTörlés
  2. Üdv újra itt Móni! Ahogy olvasom jó sűrű az életed.
    A kenyér nagyon guszta és Limara neve garancia. Vittem. :)

    VálaszTörlés
  3. Te aztán nem tétlenkedtél az elmúlt napokban! Ha van kedve az embernek az ilyen munkához kikapcsolódásnak tűnik az ilyen munka is!Ami nem mellékes még sikerélménye is van hiszen látszik a munkájának az eredménye.Valahogy nekem is felkéne pörögnöm és az ablakot megpucolni, de még nem érzem hogy kedvem lenne!:-))
    A kenyered nagyon szép guszta.Biztosan nagyon finom és ami a lényeg egészséges!

    VálaszTörlés
  4. Pont tegnap kuksiztam be a blogodba, élsz-e, mert rég nem hallottam rólad! Már azon aggódtam, valami baleset ért. De te is, akárcsak Maimóni szomszédja élsz és virulsz. Hál' Istennek! Látom végigrohantad ezt az időt, nem is csodálom, hogy pont kenyérkét sütöttél!Örülök, hogy megint itt vagy-mint egy rég nem látott családtag.:)))

    VálaszTörlés
  5. Hű, mennyi energia! Ügyes vagy, és ez nemcsak a kenyérre vonatkozik! :)

    VálaszTörlés
  6. Rachel Allan-nél megtetszett, de a receptet még nem tudtam megszerezni... Köszi:)

    VálaszTörlés
  7. Tiffanylda! Nálunk is gyakran fog készülni, már korpát és napraforgómagot is szereztem be! :)

    VálaszTörlés
  8. Petra, nos igen, elég sűrű volt... Remélem ízleni fog a kenyér!

    Éva, nálam is az ablakpucolás volt a mumus (17 ablakom van, azt hiszem érthető). De végre túl vagyok rajta...
    A kenyér nagyon jó volt tényleg.

    VálaszTörlés
  9. Teakert, köszi szépen, aranyos vagy, hogy aggódtál. Szerencsére nem ért baleset :))
    A gyertyás kérésedet még akkor teljesítettem, de nálunk nem hogy a gyertyaformákról, de még a gyertyaöntésről sem volt könyv a könyvtárban (igen, és is csodálkoztam), de mentségükre legyen mondva, hogy ez egy falusi könyvtár. :) De ígérem, lesz bejegyzésem gyertyákról.... :)

    VálaszTörlés
  10. Hankka! Igen, az volt.... :)

    Roza, szivi :)

    VálaszTörlés
  11. Nekem ezekkel a módosításokkal, hasonló okok miatt, pont megfelel a recept! :)

    VálaszTörlés