2011. december 23.

Vigyázat! Hosszú olvasnivaló lesz!

Idén nagyon jól sikerült levezényelnem saját magamnak a karácsonyra való előkészülést. Igaz, helyzeti előnyben vagyok, mivel még nem tértem vissza a munka kegyetlen világába, tehát "csak" a fiúk mellett kellett az ügyeket intézni. Ezért sikerült mindent úgy elintézni, hogy tegnap és ma már csak játék, móka, kacagás volt...:)
Persze holnap délelőtt még egy gyors porszívózás és felmosás lesz minden helyiségben, végső simításként, meg a vacsorát kell megcsinálni. Azért időben kell felkelnem, hogy minden  rendben menjen....

Tegnap elmentünk kora délután egy nagyobb bevásárlóközpontba - szerencsére még nem voltak annyira sokan - és megnéztük a karácsonyi dekorációt. Volt mézeskalács házikó, Jancsi, Juliska és a boszi, voltak kis vaddisznók (Milosnak az tetszett a legjobban), meg persze óriás karácsonyfák. Aztán utána kimentünk a győri adventi vásárba, amit már egyszer megnéztünk, de most jóval kevesebben voltak szerencsére. Van itt Győrben egy terepvonat, az volt a legnagyobb sláger a fiúknál, más nem is érdekelte őket.







Meg persze vettünk kürtős kalácsot, ez is már szokássá vált nálunk, hogy adventi időszakban kürtős kalácsot kapnak a fiúk. Ugyan méregdrágán árulták, de legalább jóízűen megették. Szerencsére villogó kardot, ördög fejdíszt és egyéb hasznos holmit nem akartak vetetni.

************************************

Ma legózás és játék volt, Olivér kitalálta, hogy épít egy energiaközpontot. Ehhez kért dobozokat, drótokat, szalagokat és ezeket kombinálta saját játékaival. Ráadásul kivitette a kis székeket és az asztalkát is a szobájából. Szeretem, amikor használja a fantáziáját, és ilyen "szerepjátékokat" kitalál. Miloska is kapott benne egy kis segédmunkát, ő fúrt. Ja, és mindehhez a folyosót vette igénybe, annak ellenére hogy neki is és Milosnak is van szobája. Ja, és persze rajta van az elengedhetetlen védősisak is :)













********************************

Gyorsan leírom még sós süteményem receptjét is.... Sós süteménynél egy kis cselhez folyamodtam. Egy tésztát csináltam, csak különböző módon ízesítettem.

Készült egy fűszeres sós aprósütemény, a jól bevált mindenes tésztából. Pár darabkát gyorsan (késő este) fotóztam le (elnézést a minőségéért).


Fűszeres aprósütemény mindenes tésztából

Hozzávalók:

  • 28 dkg liszt
  • 1-1,5 teáskanál pirospaprika (fűszerőrlemény)
  • fél teáskanál őrölt kömény
  • pár tekerésnyi bors
  • 22 dkg hideg vaj
  • 2 dl tejföl
  • kevés só

Töltelékhez:

  • 15 dkg reszelt sajt

Tetejére:
  • 1 tojás enyhén felverve
A lisztet összekeverjük a fűszerekkel, majd a hozzávalókat alaposan összedolgozzuk és 2 darab cipót formálunk belőle. Az egyik cipó legyen kisebb, mint a másik (kb. 2/3-1/3 arányban). A kisebb cipó lesz a tetején a rácsozott rész. Azért fontos, hogy mit szeretnénk készíteni a tésztából, mert másnap már csak nyújtani szabad, újra összegyúrni nem szabad! A recepthez írt mennyiségeket tartsuk be, ne lisztezzük túl a tésztát!

A tésztát folpackba csavarba tegyük egy éjszakára a hűtőbe. Másnap a nagyobb tésztát nyújtsuk ki körülbelül félujjnyi vastagra, téglalap alakúra és szórjuk meg reszelt sajttal. A kisebb tésztát is nyújtsuk ki ugyanolyan hosszúra, mint a nagyobbat, de fele olyan szélesre. Rácsozó használatával mintázzuk meg, óvatosan húzzuk szét, és helyezzük rá a sajtos alapra. Derelyevágóval vágjunk kockákat, kenjük meg enyhén felvert tojással, és előmelegített sütőben, kb. 190-200 fokon 11-12 perc alatt süssük meg.


A másik sós aprósüteményt hasonló tésztából készítettem, azzal az eltéréssel, hogy fűszert nem használtam. Az egy egyszerű sajtos rúd lett. Ilyen:




Hozzávalók:


  • egy adag mindenes tészta
  • 20 dkg reszelt füstölt Karaván és trappista sajt vegyesen
  • egy tojás enyhén felverve


A mindenes tésztánál leírt módon elkészítjük a tésztát és a hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap ujjnyi vastagra nyújtjuk, derelyevágóval rudakat vágunk belőle. Tetejüket enyhén felvert tojással megkenjük és reszelt sajttal megszórjuk. Forró sütőben, kb. 200 fokon 12 perc alatt megsütjük.

************************************


További jó sütögetést és készülődést!

Mónika

Enter your email address:


Delivered by FeedBurner

7 megjegyzés:

  1. Néztem azért sütiket is guszták! De a fiaid tündérek a kicsi ahogy a szerszámokat figyeli? Jól eljátszanak együtt ugye?
    Boldog békés ünnepeket kívánok Neked és szeretteidnek !

    VálaszTörlés
  2. Éva, azt azért nem mondanám, hogy jól eljátszanak, néha elvannak, aztán valamin biztosan összevesznek.
    Viszont kívánok én is boldog karácsonyi ünnepeket!

    VálaszTörlés
  3. Tündériek a fiúk:) Az enyémek már nagyok és most is összevesznek:)
    Békés, Boldog Karácsonyt kívánok Neked és a Családodnak:)

    VálaszTörlés
  4. Trollanyu, :))) én sem csodálkozom rajta, hogy összevesznek. Boldod Karácsonyt kívánok én is!

    VálaszTörlés
  5. Mónika, nagyon aranyosak a Fiaid!! Jó kis programotok volt ma. Nincs is jobb, mint a gyerekekkel tölteni az időt :)
    Boldog karácsonyt Nektek :)!!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó volt a szervezés, és a program! Valóban sikerült "békés", rohanás, kapkodás, idegbaj mentes finist varázsolnod! Ez kihat a gyerekekre, és ha néha összevesznek is, az nem abból adódik, hogy zizeg körülöttük a világ!

    VálaszTörlés
  7. Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok Nektek:)

    VálaszTörlés