Pár hete vettem gerslit, habár nem ismertem, családomban nem főzött ilyet sem anyukám, sem a nagymamáim. Ennek ellenére (vagy talán épp ezért?) nagyon kíváncsi voltam a gerslire. Többi gasztroblog társam olvasgatása során rábukkantam Kiskukta konyhájában több gerslis receptre is. Lelkesedésem ezután már határtalan volt, ezért lencsekrémlevest készítettem, gerslivel.
Bejött, így további kísérletezésem tárgya lesz.
Lencsekrémleves gerslivel
Hozzávalók:
- 20 dkg lencse
- pici olaj
- 1 kisebb vöröshagyma
- 2 dl tejszín
- 2-3 evőkanál mustár
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- 2 darab babérlevél
A lencsét előző este beáztatjuk. Másnap a vöröshagymát apróra vágjuk, majd pici olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a beáztatott lencsét, felöntjük vízzel, beledobjuk babérleveleket, sózzuk, belenyomjuk a fokhagymát. A lencsét puhára főzzük. Amikor a lencse megpuhult, kiszedjük a babérleveleket, turmixgéppel pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt, a mustárt és forralunk rajta még egyet. Szükség esetén átpaszírozhatjuk.
Közben a gerslit elkészítjük. A gerslit háromszoros vízben feltesszük főni, és kb. 40 percig főzzük. Ez nem a "hivatalos" elkészítési módja, nekem így lett finom.
A levesbe beletesszük a gerslit. Jó étvágyat hozzá! Köszönöm a receptet, Kiskukta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése