2011. március 25.

Csúnyácska csokis csigakalács

Micsoda alliteráció!!!!!!!!!!!
Szívesen írtam volna azt, hogy csodás csokis csigakalács, de szegénykém nagyon csúnyácskának sikeredett. Már az elkészítése során sok vita volt köztem és nagyobbik Mucim között, aki először muffint akart, aztán kalácsot, a végén csigát. Hiába, nem szabad túl sok választási lehetőséget adni a gyereknek....

Na gondoltam, furfangos anyád túljár majd az eszeden, csigák készülnek, de olyan közel lesznek egymáshoz, hogy kalács szeleteket is lehet majd vágni. Ez sikerült is.

Alapnak a olajbogyós kiflik receptjét vettem, de persze módosítottam rajta, édesebbnek készítettem, és adtam hozzá kb. 5 dkg mazsolát és kb. 5 dkg csokireszeléket.




Hozzávalók:


A tésztához:
  • 1 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 2 és fél dl víz
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 2 evőkanál cukor
  • 50 dkg finomliszt
  • 1 kávéskanál só
  • 5 dkg mazsola
  • 5 dkg csokireszelék (vagy nagyon apróra vágott csokidarabkák)

A csigákat megkenni:

  • 5 dkg vaj

A kalács tetejére:

  • 1 tojás
  • 1 evőkanál víz
Az élesztőt a langyos tejben a 1 evőkanál cukorral összekeverjük, letakarjuk és megvárjuk, amíg felhabosodik. A lisztet mikróban kicsit meglangyosítjuk, átszitáljuk egy nagy keverőtálba. Hozzáadjuk a sót és a maradék cukrot. A liszthez hozzáadjuk az élesztőt, a langyos vizet, és a felolvasztott (de langyos!) vajat. Beleszórjuk a mazsolát és a csokireszeléket és  kb. 5-6 perc alatt kidagasztjuk a tésztát. 

Amikor a tészta összeállt, gyúródeszkán bucira formázzuk, és beleforgatjuk egy olajjal kikent nagy tálba. A tálra egy tiszta konyharuhát borítunk és hűtőbe tesszük kb. 8-10 órára, hogy duplájára keljen.

Másnap (vagy 8 óra elteltével) a duplájára kelt tésztát kivesszük a hűtőből, lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk. Pihentetjük kicsit, amíg szobahőmérsékletűre melegszik. 

Ezután a tésztát kettévágjuk. A kettévágott bucikat háromfelé vágjuk, majd azokat ismét megfelezzük. Szóval a lényeg, hogy 10 vagy 12 darab kis bucink legyen. A bucikat sodrófával kinyújtjuk, megkenjük egy kevés vajjal, majd csigává feltekerjük. 

A csigákat szorosan egymás mellé tesszük egy formába, én ennél a kalácsnál a lenmagos kenyérnél használt szilikonformámat használtam. Hagyjuk még kb. 20 percet pihenni, azalatt a sütőt előmelegítjük kb. 180 fokra. Közben a tojást simára keverjük a tejjel, és megkenjük a csigakalács tetejét. A kalácsot megsütjük kb. 20 perc alatt. 

Aki akarja csigát vesz le belőle, aki akarja szeletet vág :)

6 megjegyzés:

  1. Nem a külső a lényeg, - bár ez így is bájos - hanem az íze, ami így ránézésre biztosan finom!

    VálaszTörlés
  2. Nem is csúnya, sőt,nekem tetszik, olyan szép színe van.

    VálaszTörlés
  3. Mért lennének ezek csúnyák?
    Szeretnék a kedvességedért cserébe valamit adni. Nem nagy dolog, csak "Egy jó szó", de szeretettel adnám. :)
    Kukkants be hozzám!
    http://tucsokbogar.blogspot.com/2011/03/pizzagolyok-nappali-fenyben-dijak-egy.html

    VálaszTörlés
  4. Ha nektek nem tetszik, mi szívesen átvesszük :) Egy pohár tejjel, vajjal megkenve csodás lehet reggelire!
    Úgyhogy megérdemled bőven te is a jó szót :)
    http://ilikekonyha.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo.html

    VálaszTörlés
  5. Mónika! Kukkants be hozzám, ajándék vár! :)

    VálaszTörlés
  6. Lányok! Kedves Tőletek, hogy így védelmetekbe vettétek a kalácsomat! :)

    VálaszTörlés